Börtönből próbált meg csalni

Börtönből próbált meg csalni

Vádat emelt a Pécsi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki elítéltként a börtönből másokat próbált becsapni lottónyereményt színlelve – közölte a Baranya megyei főügyész kedden az MTI-vel.

Varga-Koritár György közleményében azt írta, a csalással vádolt férfi 2019 nyarán szabadságvesztését töltötte egy börtönben, ahol az intézet tudta és engedélye nélkül tartott egy mobiltelefont és egy más nevére szóló SIM-kártyát.
    A vádlott magát szerencsejátékot szervező cég képviselőjének kiadva hívott fel véletlenszerűen kiválasztott telefonszámokat, azok használóival igyekezett elhitetni, hogy szerencsejátékon pénzt nyertek, továbbá próbálta őket rávenni telefonjának pénzzel való feltöltésére.


    Az ügy pécsi sértettjének azt állította, hogy készpénzt nyert, ehhez azonban csak úgy tud hozzájutni, ha egy bankautomatán keresztül feltöltéseket hajt végre az általa megadott telefonszámra; a fogvatartott férfi iránymutatásai alapján a sértett hat alkalommal összesen kilencvenezer forinttal töltötte fel a megadott és általa használt telefont. A vádlott ezt követően mobillottó nyereményjátékon vett részt a feltöltött pénz segítségével, és mintegy harmincötezer forintot nyert. Az összeget hozzátartozói bankszámlájára utaltatta, így jutva készpénzhez a feltöltésből származó csalásból.

Szóljon hozzá!

Szólj hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .